Megjegyzés: Jó ideje láttam, hogy a történet nyelveként be lehet állítani a magyart, ennek ellenére magyar történetet nem találtam még. Egyszer mindent el kell kezdeni, nem? Meg aztán kíváncsi lettem, hogy jár-e errefelé valaki, aki még töri a nyelvet. :) (Két emberről biztosan tudok; az egyik én lennék.) Ha van kinek kívánnom: jó olvasást!

Angelica a kínai szerencsesütikben keresi az élet értelmét. A harmincas évei elején járó, társadalomundorban szenvedő középszerű újságíró és titkos blogger attól tart, hogy örök magányra ítéltetett.

David, a fiatalos és jóvágású, kormányzóválasztásra készülő politikus ennek az ellenkezőjéről igyekszik meggyőzni a nőt. - Várjunk csak, sütikben az igazság?

***

Megmondták, hogy nem illenek egymáshoz.

David jó nevű politikus volt. Apja szenátorságig vitte, ő maga pedig a kormányzóságért pályázott a következő választáson. Fiatal volt, lendületes, tizenöt és hatvan között bomlottak érte a nők. Haja barna volt, szeme intelligens, szemüvege Gucci. Az évek során apró pocakot növesztett, bár ő kampányvetélytársával szemben nem csak kamerák és újságírók társaságában kocogott.

Mit is akarhatna tőle ez a pasi?!

Angelica hasonlóan tehetős családból származott, de mindenki számára csalódást okozott, amikor érettségi után nem a jogi egyetemet választotta, hogy ügyvéd szülei nyomdokaiba léphessen, hanem újságíró gyakornoknak állt. Nem viszed semmire, mondta az anyja, s nem tévedett nagyot. Harminc fölött is csak egy közepes megítélésű lap politikai tudósítójaként dolgozott. Pár hónapja vőlegényével is szakított, s ekkor valósággal elmenekült a koszos, képmutató metropoliszból. Újonnan szerzett háza csendes domboldalon állt, erdők ölelésében, ahova csak földút vezetett fel. Ütött-kopott terepjárója platójáról rálátott az alatta elterülő városra, de végre nemcsak lélekben, hanem fizikailag is el tudott különülni tőle. Ott úgysem találni rá az élet értelmére, ennyire rájött már.

Újabb szem kesudiót dobott a szájába, miközben félresiklott életén gondolkodott. Az igazat megvallva nem érezte magát annyira szerencsétlennek, mint amennyire próbálták belé sulykolni. Nem volt pénze, nem volt családja és nem volt otthona, de hát mennyien éltek ezek nélkül rajta kívül? Csak szülővárosában milliónyian. Egy hatalmas különbség mégis akadt közte és sorstársai között: ő nem tettette, hogy minden rendben van. Utálta megjátszani magát. Gyerekként túl sokszor kényszerült erre a puccos partikon vagy az üzleti ebédeken. Angelica azonban nem akarta elfogadni, hogy ez az élet rendje, hiába minden nevelés. Gyűlölte, hogy mindig elvárások elé állítják, melyeket ha nem teljesít, fekete báránynak tekintik. Talán nem véletlen, hogy harmincon túl is egyedül tengeti mindennapjait. Talán magányra született. Hiszen mindig is szabad akart lenni és őszinte; reménytelenül kereste az élet értelmét. Tényleg csak társadalmon kívül lehetséges ez?

Keserűen felnevetett mélázása közben. Elég kifacsart módon sikerült elérnie, amire annyira vágyott. Kopott farmerja, elnyúlt pulcsija elég bizonyítékként szolgált arra, hogy nem akart megfelelni senkinek. Állig érő szőke haja a levegő magas páratartalma miatt nyirkosan tapadt a bőréhez. Na persze, egy légkondicionált szobában nem így lenne. Ott makulátlanul festene és majd frászt kapna, ha személyre szabott kosztümjére vízcsepp hullana. Bájmosolyogna, és írná az érdektelenebbnél érdektelenebb cikkeket. A publikum ájuldozna tőle, és minden szavát szentírásnak venné, hiszen nevelésük során teljes körű agymosáson mentek át: ami trendi az jó, azt követni kell, az úgy van, meg ne kérdőjelezd, amit a Nagy Elismert Ember mond. Vajon a mindig tökéletes Davidből is olyan álnok NEE válik idővel, mint annyi ígéretes elődjéből?

Angelica kiskorától kezdve kedvelte a nála pár évvel idősebb fiút. Hasonló körökben mozgó szüleiknek köszönhetően sok időt töltöttek együtt. Általában dámáztak, és David időnként hagyta nyerni a lányt. Ha mégsem játszottak, akkor beszélgettek, s Angelica csodálata David tájékozottságát és nyugalmát, amellyel bármely témához viszonyult. Mégis amiatt nézett fel rá a legjobban, hogy szüleivel ellentétben David meghallgatta butácska kérdéseit. Soha nem nevette ki miattuk, ahogy annyian tették, inkább megpróbált válaszolni rájuk.

Még mindig tisztán emlékezett arra a bangkoki délutánra, amikor egy titokban kilesett rajzfilm után nyuszis mamuszában átrobogott a luxusszálló folyosóján, hogy megtudja, vajon a Hold tényleg sajtból van-e. A cingár fiú egy ideig az ablak előtt járkált állát dörzsölgetve, majd felé fordult és ráfüggesztette tizenhárom éves, komoly szemeit.

- Nem hallottam róla, hogy Neil Armstrong, tudod az első ember, aki a Holdra lépett, hazatértekor egyetlen szóval is cáfolta volna, hogy sajtból van a Hold. Tehát lehetséges az elmélet. Az, hogy mi megesszük a sajtot, nem jelenti, hogy valahol máshol az univerzumban az nem lehet bolygóalkotó.

Természetesen David sem volt tévedhetetlen, de akarattal sosem állított valótlant. Ezért is adott évek múlva kitérő választ arra kérdésre, hogy mi az élet értelme.

- Ezt a rejtélyt már rengetegen próbálták megoldani. Mind más eredményre jutottak, de egyik sem tökéletes még. Próbáld összegyűjteni az emberek véleményét, és ha elég sokat ismersz már, talán rájössz a válaszra magad.

Az előtte álló majdnem férfi szemében furcsa fény gyulladt, Angelica pedig megfogadta a tanácsát. Könyvek százait kérdezte, és még több újságot. Az érdekesebb cikkeket kivágta és azokkal tapétázta a falakat. Kedvenc kínai szerencsesüteménye egyszerű bölcsességeit is megszállottan gyűjtötte. Jóval később pedig blogot indított, és szabadideje jelentős részét arra fordította, hogy a változatos korú, nemzetiségű, anyagi és társadalmi helyzetű online közösséget faggassa. Az interneten ugyanis mindenki önmagát adhatta anélkül, hogy családja, kollégái, osztálytársai elítélték volna. Angelica mindent összegyűjtött. Kis idő elteltével ő maga is teljesen felszabadult ebben a közegben, és nyíltan meg merte osztani véleményét, útkeresése módját, viszontagságait, eredményeit. Középszerű, agyonregulázott nyomtatott cikkeivel ellentétben itt szárnyalt. Bejegyzéseire százak reagáltak. Egyetértettek vele vagy vitatkoztak, ötleteket adtak, köszönetet nyilvánítottak, megosztották egymással legbensőbb gondolataikat – azt tették, amit életükben eddig soha: őszintén kommunikáltak, és figyeltek egymás véleményére.

Az Angyalfigyelő (egyszerű névjátékként indult) az ország egyik legolvasottabb oldalává nőtte ki magát, bár Angelicának ebből semmi anyagi haszna nem származott. E-mailek hadát kapta, hogy adjon interjút, mutassa meg magát a világnak, de ő mindet visszautasította. Ha környezete rájön az igazságra, akkor a lenézett fekete bárányból egyszeriben ünnepelt sztár válna, hirtelen mindenki az ő szavain csüngne, vele mutatkoznának mindenhol, és ismét bájolognia kellene és az elvárásoknak megfelelni. Oda lenne a csoda.

Egyedül David ismerte a titokzatos angyal kilétét. Ő előtte egy percig sem volt kérdéses ez. Mennyit is rágta a fülét, hogy fedje fel kilétét, hisz akkor sokkal több embernek adhatna reményt, de ő ezt mindig következetesen elutasította. A bölcs és mindenki által tisztelt David nem érthette, hogy ő min ment és megy keresztül. Ő nem lázadt a szülők akarata ellen, szentül hitte, hogy politikusként nemcsak jól kereshet, hanem a köz javára is lehet.

Míg Angelica a lepusztult háza előtt parkoló lepusztult kocsija platóján kesudiózott, David a Nagy Parkban tartott beszédet, valószínűleg ezrek előtt. Persze a nőnek is ott lenne a helye, de különösen rossz napja volt, és az elviselhetetlen meleg csak rontott ezen. Bármikor megérkezhetett a nagy zuhé. Este majd úgyis felhívja Davidet és akkor megkérdi, mi volt. Így is az ő cikke lesz másnap az egyetlen, ami nem ugyanarról fog szólni, mint az összes többi. Ő nem fog zavarba ejtő kérdéseket feltenni, nem kéri, hogy David a vetélytársa politikáját véleményezze. Inkább a férfi elhivatottságára, elkötelezettségére és odaadására helyezi majd a hangsúlyt. Milyen érdekes, akár saját kútfőből is megírhatná a sztorit, és akkor is közelebb jár az igazsághoz, mint kollégái.

Motorzúgásra lett figyelmes. Bár kissé meglepődött, Angelica nem csinált nagy ügyet a dologból. Csupán a morzsákat seperte le a pulóveréről. Eddig csak egyetlen ember merészkedett arra, hogy itt meglátogassa, s valahogy nem érezte úgy, hogy ez a második vendég napja. Hamarosan ismerős luxusautó gurult a ház előtti placcra.

David elegáns öltönyét szürke farmerre és vékony ingre cserélte, szemüvegről kontaktlencsére váltott. Megszokott mozdulattal pattant fel az autóra, s kényelmesen a nő mellé telepedett; kezében papírzacskót szorongatott.

- Szia! - köszönt jókedvűen. Minden gödröcskéje a helyén volt.

- Szia – felelt Angelica, és szemtelenül elharapdált egy kesudiót. - Hamar vége lett a nagy beszédnek.

- Nos igen, valaki hiányzott a lelkes tömegből. Tudod, hogy nagyon jó radart fejlesztettem ki. Kiszúrok minden szőke fejet száz méteres körzetben, de a tiéd nem volt köztük.

- Elképesztő meglátás, Mr Harper. Ha a gazdasági és a szociális ügyeket is így átlátja, tényleg önre van szüksége a népnek.

- Igyekszik az ember – bólintott a férfi. - Ha mégsem sikerül, erre valók a szakemberek. Miért nem jöttél el?

- Tenyerét Angelicáéra csúsztatta. A nő zavartan nézett összefűzött ujjaikra. Mellkasa jólesőn bizsergett, de tudta, hogy hiába: nem illenek össze, annyian megmondták már.

Úgy tizenöt évvel ezelőtt még megpróbálták összeboronálni őket szüleik; Angelica lázadó természetét akkoriban még kordában tudták tartani. A tizenhat éves lány kedvelte Davidet, de visszataszította a gondolat, hogy érdekből házasodjon. Édesanyja sokat pesztrálta, David így, David úgy. Értelmes, intelligens, tisztelettudó, jó családból származik és legfőképpen: nagy jövő áll előtte. Az ambiciózus politikus és a jó hírű ügyvédi iroda vezetője, álmodni se lehetne tökéletesebb párt, hallotta oly sokszor. Ám minél többször hangzott el a szülői óhaj, ő annál inkább bedühödött. Hamarosan elhatározta, hogy igenis bebizonyítja, hogy David sem makulátlan szent.

A középiskolások és főiskolások általában külön házibulikban vezették le a feszültséget, de Angelicának sikerült elintéznie, hogy David is hivatalos legyen az egyik partira; randit ígért cserébe a házigazdának. Mire megérkezett áldozata, a dühös lány jó pár felest lehúzott, hogy legyen gusztusa véghez vinni a tervét. Néhány tánc után megfogta David kezét és a ház belsejébe vezette.

- Keressünk valami csendesebb helyet, itt nem lehet beszélgetni – mondta, s szemei pajkosan csillogtak.

Mikor találtak végre egy üres hálószobát, persze esze ágában sem volt beszélgetni. Valósággal letámadta a srácot: az ölébe mászott, csókolta, simogatta, és próbálta megszabadítani a gomblyukakat az inggomboktól. Alkoholmámoros állapotában utóbbi nem igazán sikerült. Váratlanul érte, amikor David eltolta magától. A kudarc ellenére nem adta fel. Szoknyája alját ha lehet még feljebb húzta combján és ügyelt rá, hogy pólója mély dekoltázsára megfelelő rálátás nyíljék, amikor ismét David ajkaihoz hajolt. Az eredmény ugyanúgy elmaradt, sőt, mintha csalódottságot látott volna azokban az intelligens szemekben.

Angelicát ez az alkalom döbbentette rá, hogy közte és David között soha semmi nem lesz. Hiszen David a legkevésbé sem vonzódott hozzá, ez bebizonyosodott. Ő nyíltan felkínálta szüzességét, Davidnek azonban nem kellett. (Elvette hát két héttel később egy hasonló éjszakán egykori házigazdájuk. Napokkal később monokli csúfította az alkalmi partner jobb szemét.) Angelica sosem hitte volna, hogy ennyire fájdalmas lesz a felismerés. Mennyire megdöbbentette hát, amikor fél éve egy sajtótájékoztató után David kávézni hívta és megcsókolta! Ő csak hebegett-habogott utána, ami abba torkollott, hogy a férfi szégyellhetné magát, nem szokás más menyasszonyát csak úgy csókolgatni. Végül csak sikerült csorbát ejteni David tökéletességén, ám ez kevésnyi örömet sem okozott a nőnek.

David javára írta, hogy legközelebb csak hónapok múltán csókolta meg, amikor Angelica jegyessége már végleg befuccsolt és a szakítás is megtörtént. Angelica nem értékelte a közeledést. Semmi szüksége nem volt holmi tiszavirág életű szexuális kalandra – különben sem értette David pálfordulását; tizenhat éves kora óta ő maga aligha lett szebb -, az pedig elképzelhetetlen, hogy komoly kapcsolat alakuljon ki közöttük. Nem illetek össze, kiabálta megannyi hang.

Angelica elropogtatott egy újabb szem kesudiót.

- Nem gondolod, hogy túl gyakran jársz ide? Már megint hogy néz ki a kocsid, pedig az eső még meg sem érkezett. Érdekes módon, mire publikus helyen jársz, újra csillog-villog. Kétleném, hogy magad mosod hetente többször.

- Mit mondhatnék, támogatom a helyi kisvállalkozókat.

- Arrogáns vagy.

- És szexi.

- Ezt mégis ki állítja?

- Te.

Angelicának nem maradt ideje, hogy frappáns választ gyártson, mert a férfi összeforrasztotta ajkaikat. Minden észérv ellenére fizikai kapcsolatba bonyolódtak. Az elmúlt hónapokban számtalanszor lefeküdtek egymással; a másfél évtizede nem létező szikra vígan lángra lobbant mindannyiszor. Egyszer sem hangzott el, hogy hivatalosan is együtt lennének, ahogy arról a bizonyos éjszakáról sem esett szó soha. A világ minden dolgáról beszélgettek, de kettőjükről sohasem.

- Nem válaszoltál a kérdésemre – jegyezte meg David percekkel később, ismét a vezetőfülke hátuljának dőlve. - Miért nem jöttél el?

- Ez a fej nem nagy tömegbe való – mutatott Angelica a lelapult hajára. - Csak lejárattalak volna, ha azt látják, hogy velem jössz el onnan. Abból legalábbis, hogy itt vagy, azt feltételezem, hogy elhívtál volna kávézni vagy valami.

- Igen, valami hasonló történt volna – felelt a férfi szórakozottan. - A kisebbségi komplexusodat viszont arrébb tehetnéd végre. Ahhoz képest, hogy milyen határozott tudsz lenni, ha valamit igazán a fejedbe veszel, néha elég kislányosan viselkedsz.

- Köszönöm a személyre szabott elemzést, Mr Harper. De te is tudod, milyenek az emberek...

- És ez téged mióta érdekel? Mellesleg, mint már annyiszor mondtam, csak fel kellene fedned magad a világ előtt, és minden megváltozna.

- Ne kezdd megint, ismered az érveim. Nem akarok visszacsöppenni a magamutogató majmok közé.

- Tudod, hogy én mit akarok? - fordult a nő felé. Kíváncsi tekintetét látva, hamar folytatta. - Gyere hozzám!

Angelica percekig köhögött a félrenyelt kesudió miatt. Szemeibe könny szökött, és egy pillanatig tényleg azt hitte, megfullad. Milyen furcsa, mintha lánykérést hallott volna. Egyenletes légzését visszanyerve úgy döntött, viccre veszi a dolgot. Valószínűleg pár másodpercig agyi vérellátásával is gondok adódtak; félrehallotta, más nem lehet.

- Minek mennék hozzád, ha te magadtól is mindig eljössz hozzám? - kérdezte, ajkait félig gunyoros, félig jókedvű mosolyba húzva.

David színpadiasan sóhajtott, és megfogta a nő kezét. Hüvelykjével simogatta a puha kézfejet, miközben mélyen Angelica szemébe nézett.

- Afelől érdeklődtem, hogy lennél-e a feleségem?

- Ne hülyéskedj, összeállni az önszántából számkivetett fekete báránnyal? Mit gondolnának a választóid? Vagy igazi jótékony lélek vagy, vagy pedig őrült.

- Mióta érdekel az emberek véleménye? - vetette fel ismét David.

- Nem is járunk – kifogásolta Angelica.

- Elismerem, moziba és vidámparkba még nem vittelek el, de ezeken kívül mindent csináltunk már, ami egy kapcsolattal jár – elmélkedett a férfi csillogó szemekkel.

- Nem tudok főzni. - A nőnek muszáj volt újabb és újabb ellenérveket felhoznia, hogy megakadályozza a torkában fészkelődő örömteli sikoly feltörését. Nem illenek össze.

- Megeszlek téged.

David egy könnyed vállrántás után egyből belekezdett állítása teljesítésébe. Angelica tiszta szívéből nevetett, bőre jólesőn pezsgett, ahol a férfi érintette. Percekkel később, amikor elváltak egymástól, mindketten zihálva lélegeztek; időközben valahogy vízszintes pozícióba keveredtek.

- Nem mosok és nem takarítok. Szörnyen rendetlen vagyok – mutatott rá Angelica.

- Még szerencse, hogy nem bejárónőnek szeretnélek felfogadni, csupán feleségnek.

- Kezdetben minden férfi így gondolja, majd eltelik iksz idő, és már csak a szexre vágynak, és hogy legyen valaki, aki gondoskodik egyéb szükségleteikről is.

- Az Angyalfigyelőn majd asszonyok ezrei olvashatják, mi a legjobb mód ennek az állapotnak az elkerülésére. Angelica, majdhogynem pelenkás korod óta ismerlek, láttalak már fent és lent, ne félj attól, hogy csalódást okozol, hogy nem jön össze ez kettőnk között. Adj egy esélyt nekünk. Kezdetnek csak annyit kérek, hogy költözz hozzám.

A nő már nyitotta a száját, valószínűleg újabb kifogás felvázolására, de David egy ujját az ajkaira helyezve elhallgattatta. Lemászott róla, és megkereste a kis papírzacskót, amit magával hozott.

- Mielőtt ismét eget rengető érveket hoznál fel, csak hogy kikosarazhass, szeretném elmondani, hogy hoztam neked valamit. Tudom, hogy mennyire nagyra tartod a szerencsesütikbe rejtett üzeneteket. Máig emlékszem arra a tíz évvel ezelőtti napra, amikor elrángattál Mr Park újonnan nyílt üzletébe, és lelkesen rámutattál egy kosárnyi kis hold alakú tésztára, mint az élet értelmének lehetséges kulcsára. Éppen ezért bátorkodtam bevásárolni. Bízzuk a sorsra a döntést – nyújtott át egy apró süteményt a nőnek.

Angelica is felült. Remegő kézzel vette át, és törte szét a jövendőmondó sütit. A kis papíron az állt: „Mondj igent!” Angelica felnevetett.

- Csaló! Még hogy a sorsra bízzuk! Te lefizetted Mr Parkot!

David vidáman felemelte és leejtette vállát.

- Mondtam, hogy támogatom a helyi kisvállalkozókat.

- Arrogáns!

- Szexi – kacsintott. - Van ám még pár süteményem.

A kis papírlapokon a következők szerepeltek: „Nyisd ki a szemed: előtted van, akit keresel.”, „Bízz bennem, én bízok benned.”. Angelica szeme elhomályosult. David ölébe mászott és megcsókolta. A homlokát, szemeit, orra hegyét és a száját. Képtelen volt szavakba önteni érzéseit. Majd holnap megteszi az interneten keresztül, bár az tizedannyira sem lesz romantikus, mint a férfi szerencsesüteményekbe foglalt vallomása. Addig is, inkább megmutatja, mennyire meghatott és boldog.

Akkor is egymással voltak elfoglalva, amikor eleredt az eső. Bőrig áztak, mire David ismét feltette a kérdést.

- Ez most akkor ugye igent jelent?

- Igen – nevetett a nő, fizikai vallomását ott folytatva, ahol abbahagyta.

Később aznap éjjel, a lepusztult ház erősen újrakárpitozásra szoruló, kinyitott kanapéján feküdtek, a szúrós takaró alatt szorosan ölelve egymást, amikor Angelica úgy érezte, még meg kell tudnia valamit. Suttogva kezdett bele.

- Sok-sok évvel ezelőtt megkérdeztem tőled, hogy mi az élet értelme, mire te azt mondtad, hogy tudjam meg az emberek véleményét, de te a tiédet nem osztottad meg velem. Nos, Mr David Harper, ön szerint mi az élet értelme?

- Te, majdnem Mrs David Harper – lehelte válaszul a férfi. - Mi.

Angelica nem látott mást a sötétben, csak a mellette fekvő sziluettjét, mégis tudta, hogy ott a mosoly az ajkán, ott van a szemeiben, és mind őfelé irányul. David nem volt tévedhetetlen, de akarattal sosem hazudott neki. Ő volt a legokosabb ember, akit a nő valaha is ismert. Ha neki ez a véleménye a legfontosabb rejtélyről, talán ő maga is ezen az úton találhat rá saját válaszára. Igen, határozottan tetszett Angelicának az ötlet. Ahogy mindig is sejtette: a szerencsesütikben az igazság. Nem mellesleg, a választott út fantasztikus előnnyel kecsegtetett...

Fejét ennek az előnynek a szívére hajtva aludt el aznap éjjel.