Kedves olvasó! Ez az első songfiction-om. Szóval elmesélem, hogy mi ennek a műfajnak a nagyon egyszerű lényege. Egy zene szövegéről jeleneteket írtam. Ennyi! :D

Ahhoz hogy elolvasd először ezt hallgasd meg, hogy értsed a sztorit: watch?v=H2f3SkC1iTE

Még valami: A feketével kihúzott sorok a zene részletei! :)

Jó olvasást!


(Hiába kereslek, de nem talállak sehol,
Mikor velem vagy mindnen dalom tarol.
Hova tüntél el a széllel?
Nem megyek sehova, tedd amit tenned kell!)

Kb 2 hónapja történt ez az egész dilemma. Még frissen emlékszem azokra a fájdalmas, szívszorító és kínos pillanatokra. Gyorsan döntenem kellett, hogy a jobb vagy a bal oldali ajtón menjek be.

A jobb oldali tárva nyitva áll előttem, és úgy érzem akaratom ellenére, vagy éppen akaratommal együtt magához húz. Meleg szeretetet és igaz szavakat rejt az ajtó mögötti szerelmes lélek. Hát igen, ez David.

Oh David... Bár hallanád most a gondolataimat, és bár tudnád milyen rossz most nekem nélküled. Nem vagy itt velem és tudom, hogy ennek így kellett kennie, de mégis téged látlak mindenhol. Várom, hogy egyszer felbukkanj véletlenül. Hogy hülye vagyok e vagy egyéb problémám lenne? A helyes válasz talán az, hogy megbolondultam.

(Nekem nem fáj már semmi,
ja de mégis fáj.. nem tudom tagadni.
Még mindig itt van a szívemen a folt,
De már ne keressél, azt mondom: elég volt!)

Az ágyamon ülve a sötétben próbáltam végre tisztán látni a dolgokat. Mért érzek így? Nem lehetek szerelmes Davidbe, az úgymond bátyámra. Akit mindig is a legjobb fiú barátomnak tartottam, egészen a Los Angelesi buli erejéig. Ahol többet voltam vele kettesben, mint amennyi hajszálam van. Ahol minden gondom bajom csak neki mondtam el. Ahol mellette aludtam el minden este. Aztán mikor haza jöttünk, egyre többet találkoztunk titokban, és történt egy s, más dolog, például apró, ártatlan lopott csókok.

Bár a találkozgatásunk ellenére -amit perszer én kezdeményesztem, és nem szabadott volna- a végén a búcsúzás volt a legrosszabb. Ilyenkor jöttem rám, hogy ezt abba kell hagynunk.

(Nekem ez nem megy. Tudom nem érted meg.
De ne kérd, hogy válasszak,
Engem ezzel szétszakítasz!)

Davidnek a természete a gyenge pontja. Egyik nap suli után félre hívott engem beszélni. Azt mondta, hogy muszáj beszélnünk ezért kerestem egy elrejtett és csendes helyet a beszélgetéshez, hiszen nem akartam megváratni azt az állítólagosan fontos dolgot. A nagy barna szemek rám néztek és láttam rajta, hogy nehéz lesz beszélnie. Amikor kiejtette a száján a dolgokat, meg sem tudtam szólalni. A legnehezebbet kérte tőlem. Döntsem el: Ő avagy Louis. Nagy döntés elé állított ugyanis a két legfontosabb ember között kell döntenem akik az életemet jelentik. Köszi Dave, állati vagy..

(Már nem bírom én! Tovább kell menni a céljaimért.
Azt, hogy veled vagy nélküled,
Már túl késő eldöntened.)

Ez volt az a pont amikor az én kezemben volt a kulcs, és nekem kell eldöntenem, melyik ajtón megyek be.

(Látom még, te sem felejtettél.
Azt mondod szeretsz, de tudom nem szeretsz.
Hisz magadtól örökre elengedtél!)

Gondolataimat egy üzenete szakította félbe. Hát persze, David küldött egy sms-t amiben mindenféle bocsánatkérő szavak sorakoznak és nyálas smile-k. Kb fél percig bámultam magam elé a telefonra, de elég is volt. Bár egy kicsit legbelül örültem, hogy gondolt rám, tehát nem csak nekem hiányzik ő, hanem ez fordított fejzetben is így van. De más szemmel nézve az ő hibája, hogy beszólt nekem, én megsértődtem és ott hagytam. Ellök magától. Ha ez kell neki, tessék! Azt mondta, szeret, de mégis elengedett.

(Én nem lettem más ember!
Ha elmentem ne várj mert már nem kell.
Tudom ki volt a szarba velem,
Mikor kezdtem az egészet nem feledem.)

Louis egészen más. Édes, ragaszkodó, aggódó és szeretet teljes. Nagyon szeretem, amióta az eszemet tudom -3 éve jöttünk össze a kedvenc kávézómban- ,de vannak pontok amikor besokkolok. Amikor nem bízik bennem és úgy érzem korlátozva vagyok. Azt mondta a múlthéten nekem egy vita közepette, hogy megváltoztam és hogy nem így ismert meg. Miután összevesztem vele, Davidhez rohantam,aki megvigasztalt és jó kedvet varázsolt nekem pár perc alatt. Szóval ha úgy nézzük akkor ha Louis nem lenne ilyen makacs és ellenszenves velem néha akkor most nem tartanánk itt ebben a furcsa szerelmi háromszögben.

(Ugyan az voltam aki eddig, de a szívem szakad szét.)

Mostanában semmi nem a régi Lou és köztem. Úgy értem érződik nálunk az a kötelék, de mintha már csak centikre lennénk attól, eldobjuk ezt a szép kapcsolatot.

(Tudom sötét az út egyedül,
Ha mással nem volt jó, az kiderült.
De belém rúgtál te is,
És fájnak még a sebek!)

Én mindig tudtam, hogy nekünk együtt kell lennünk, de már nem látok ki a sötét alagútból. Túl sok a bántás és úgy érzem kicsúszik a kezemből az irányítás.

(Többé nem számít, jöhet most már bárki,
De feléd törött szívvel fogok felszállni.)

Egy idő után, és most, hogy itt ülök a sötét szobámban, rájöttem, hogy az ember nem hibátlan, követ el hibákat. Ahogy én is. Lehet, hogy Szeretem Louis-t, de el kell fogadnom, hogy örökre -valami furcsa oknál fogva- érezni fogok valamit David iránt. Dave nagyszerű ember, de nem az akivel az életemet leélhetném. Gyorsan el kell, hogy felejtsem azokat a csodás napokat vele. Mikor este a kedvenc padunknál ülve arra kaptam magam, hogy minusz fok van és oda adta a kabátját, hogy ne reszkessek a hidegtől, majd a hóesésben sétáltunk, és minden olyan békés volt. Vagy mikor együtt toltuk el a legelső füves jointot. Az a pár részeg csók és a tánc az esőben LA-ben. Most és mindörökre törölve! Meg sem történt! Semmi sem!

Látom, hogy a LapTop-om jelez. Egy üzenet Davidtől. "Na? Mi lesz velünk?!" Erre a kérdésére lefagytam és egy picit elpirultam. Ha nem is az egészre, csak egy szóra. "Velünk." "Velünk." "Velünk."

Kirázott a hideg, sóhajtottam és határozott, lelkes mozdulatokkal gépelni kezdtem a következőt:

"Látom még, te sem felejtettél.
Azt mondod szeretsz, de tudom nem szeretsz.
Hisz magadtól örökre elengedtél! Sajnálom!"


Ennyi lenne! Köszi, hogy elolvastad! :) Peace neked! :)