Kedves magyar barátaim,

A nagy barátságunk nevében köszöntelek benneteket! Ma van az utolsó napom Magyarországon. Tavaly augusztusban, a Szent István Nap alkámából, költöztem ide és augusztus 28-ától itt tanultam, a legkedvencebb országomban. Külföldi diákként a Pécsi Tudományegyetemen tanultam és a fő célom a magyar nyelv elsajátítása volt. Az első féléven átmentem a B1 szintű magyar nyelv záróvizsgán és idén májusban végre elértem a B2-es szintet. Úgy tűnik, hogy a kemény munka meghozta a gyümölcsét. Augusztustól a magyar nyelvtudásom jelentősen javult, jobban, mint valaha. 2009 óta egyedül tanulok magyarul a harmadik nyelvemként, mióta Michiganban laktam és az anyukámtól kaptam egy könyvet az erdélyi vámpírokról. 9 év elteltével, most én jogosan mondhatom, hogy némileg folyékonyan beszélek magyarul. Az első félévemben Pécsett 7 tanfolyamból 5-öt magyarul tanultam és idén a második félévemben minden órát magyarul tanultam. Ez a törekvés rendkívül nehéz volt, de mint mondta Petőfi Sándor: "Itt az idő, most vagy soha!" Persze köztudott, hogy én nagyon sok különböző nyelvet tanulok (mandzsuul, kalmükül, oroszul, erzául, fehéroroszul, krími tatárul, poroszul, moksaul, okinavaiul, és guaraniul) de a magyar nyelv mindig volt és mindig lesz a legkedvencebb nyelvem.

Az életemben Magyarországon volt néhány nehézség, de a boldog pillanatok gyakoribbak voltak. A saját véleményem szerint Pécs egy nagyszerű és érdekes város és nagyon tetszik nekem a Balkán Bisztró, a Gázi Kaszím Dzsámi, és a Karácsonyi Piac. Az egyetemen is nagyon jók a tanárok és az építészet. De a Szántó Kollégium, ahol laktam, őszintén szólva egy undorító hely, mint egy pöcegödör. A recepciós túl bunkó, a másik külföldi diákok nem beszélnek magyarul amikor itt élnek a Nagy Magyaroszágon, és mindig túl zajosak a tűzriasztások. Egész Magyaroszágon is volt néhány problémám. A közlekedési rendszer szörnyű, a higiénia és a WC-k undorítóak, gyakran a magyarok angolul beszélnek velem (mikor azért költöztem ebbe az országba, hogy elsajátítsam a nyelvet), gyakran bántalmazzák a koldusokat, és kiraboltak Százhalombattán. Ennek talán így kellett lennie, de annak ellenére, hogy ilyen felhaborítóak az életkörülmények, jobban szeretem az életem Pécsett és Magyaroszágon, mint az életem Japánban. Ott túl párás és meleg az időjárás, a napi rutin stresszes, túlzsúfolt, alkalmazkodni kell mindenkihez a mindennapokban, az emberek mindig felszínesek, senki nem beszél magyarul, és manapság elkezdtem gyűlölni más japánokat, főleg a japánokat Pécsett. Ők nem beszélnek magyarul és olyan tantárgyakat tanulnak, mint a nemzetközi kapcsolatok vagy az orvostudomány, amiket Japánban is lehet tanulni (és Japánban a magyar óra rendkívül ritka és drága). Továbbá, a japánok Pécsett nagyon sok hamis hírt pletykáltak rólam, sokszor kizártak engem (például a "Japán Ország Előadásból", egy "Japán Nap" eseményből március 22-én, és egy Pécsi Japán hallgató Facebook csoportból), és elloptak egy fontos USB-t, amit a szüleim szállítottak nekem Japánból.

Ebben az országban az éghajlat kényelmesebb mint Japánban, nagyon szeretem a magyar ételt (főleg a nagyszerű Harcsapörköltet Túrós csúszával), nagyon kevés a dühítő másik japán, általában nagyon barátságosok a magyarok, és mindenhol ingyen tudok gyakorolni magyarul. Ugyanúgy ebben az országban érdekesebbek és szebbek a városok. Mohácson a Busójárás Fesztivál egy nagyon jó tapasztalatom volt, Szentendrén láttám egy gyönyörű Szerb templomot, Ópusztaszeren áthaladtam egy csodálatos útvesztőt, Pápán voltam egy kedves és okos magyar barátomnál, Kiskunhalason hagyományos Kun ruhákat viseltem, Budapesten nagyon sok bámulatos emberrel ismerkedtem meg, stb. Persze elképzelhető, hogy visszajövök Magyarországra és még egyszer itt fogok tanulni (de könnyen lehet, hogy Budapesten). Még egyszer, rendkívül büszke vagyok, hogy elértem a B2-es szintet magyarul. A nagy dolgok nem lendületből jönnek létre, hanem egy sor apró dolog összeillesztéséből. Ez volt a harmadik kirándulásom Magyaroszágon és remélem, hogy hamarosan visszatérek ide. Én ennek az országnak mindig legmagasabb dicséretet adok és most aláírhatom a nevemet a Székely-Rovás írással. A szívemből nagyon szépen köszönöm mindenkinek a támogatást.

Éljen sokáig Magyarország!

Adjon a Szent Turul Madár, szebb jövőt!

Így volt, így van s így lesz mindig!

Budapest, Magyarország. Június, 24. 2018